Aludj, kiscsillagom… anya sosem adta fel a keresést.

„Aludj, kiscsillagom… anya sosem adta fel a keresést.”

A terem csendes maradt. De Dániel nem.

Megdermedt a padsorok között. Az arcából kifutott a vér. A lélegzete elakadt a torkában. A nevetés, a poharak koccanása és a zene hangja eltűnt körülötte, mintha az egész világ elnémult volna.

Lassan az énekesnő felé fordult.

„Hogy hívta őt?” – kérdezte olyan hangon, amit maga is alig ismert fel.

A nő zavartnak tűnt. „Ez csak egy régi dal, uram.”

Aztán lágy, remegő hangon folytatta azt a kísérteties altatódalt, amit senki más nem hallott még a teremben.

Dániel szeme könnybe lábadt. Kisgyermekkora óta nem hallotta ezeket a szavakat.

Hirtelen már nem a luxus esküvői teremben állt. Újra ötéves kisfiú volt, aki egy hatalmas faasztal alá bújt egy heves nyári vihar elől. Az eső az ablakot verte. Villámlások világították meg a kicsi szobát. Félelmében sírt.

Aztán az édesanyja bemászott mellé az asztal alá, takaróba burkolta, és szorosan magához ölelte.

„Anya… ne hagyj itt” – suttogta a kis Dániel.

A nő gyengéden megérintette az arcát, és a könnyein át elmosolyodott.

„Itt vagyok, kiscsillagom.”

A mennydörgés megrengette a házat.

„Mi van, ha elfelejtelek?” – kérdezte a kisfiú.

Az anyja homlokon csókolta, és énekelni kezdett.

„Akkor ez a dal fog emlékezni helyetted.”

Az emlék hullámként csapott le Dánielre.

Visszatérve az esküvői terembe, a könnyek patakokban folytak az arcán. Szó nélkül indult el a megdöbbent vendégek között egyenesen az énekesnő felé. A lánya utána kiáltott:

„Apa… mi történik?”

De Dániel alig kapott levegőt.

Megállt az idős nő előtt, és azt suttogta: „Csak az édesanyám hívott engem kiscsillagnak.”

A mikrofon kicsúszott a nő kezéből.

Remegve meredt a férfira.

„Dániel…?”

A férfi ajka megremegett.

„Anya?”

Egyetlen végtelen pillanatig egyikük sem mozdult.

Aztán a nő kitárta a karját, a férfi pedig úgy borult a nyakába, mint az az elveszett kisfiú, aki egykor volt.

„Kicsim…” – sírta a nő.

Szorosan ölelték egymást a kristálycsillárok alatt, miközben az elegáns vendégek a könnyeiket törölgették. Még a menyasszony is földbe gyökerezett lábbal zokogott, ahogy tanúja volt a találkozásnak, amire senki sem számított.

Az esküvő aznap este csúszott egy kicsit.

Senki sem panaszkodott.

Mert mindenki tudta, hogy valami sokkal nagyobbnak voltak a tanúi, mint egy ceremónia.

Tanúi voltak annak, ahogy a szeretet végre hazatér.