Connect with us

HU

Akit a sors nem látogat meg, azt az anyósa

Published

on

Szegeden, a belváros szélén álló ötemeletes ház harmadik emeletén olyan csönd volt, hogy a szomszéd kutyájának körömkopogása is átszűrődött a falon. Eszter a konyhában ült, ujjai között egy repedt fülű bögrét szorongatott, a tegnapi hársfatea már a fenekére száradt. A villamos elzakatolt az ablak alatt, a függöny megremegett. Aztán csöngettek. Kétszer, röviden, ahogy a postás szokott, de a postás ilyenkor már a Kárász utcán osztja a csekkeket. Eszter tudta, hogy ez nem a postás.

Ilona néni úgy nyitott be a kis előszobába, mintha egy nyilvános könyvtár raktárába lépne – birtoklói tekintettel, kezében a műbőr retikül, nyakában az a hamis gyöngysor, amely minden családi veszekedésnél ott fityegett. Eszter nem mozdult. Csak a villanykapcsolóra nézett, mintha az segíthetne eldönteni, mennyi időt szánjon erre a jelenetre.

– Drágám, holnap beadod a válást – közölte az asszony, letette a retikült a cipőszekrény tetejére, és beljebb sétált a nappaliba. A mondat olyan könnyedén csúszott ki a száján, mint amikor valaki arról érdeklődik, mennyi a szolnoki paprikás csirke hozzávalóinak ára.

Eszter becsukta az ajtót. Nem azért, hogy beengedje a vendéget, hanem hogy maga mögött tartsa a folyosó sötétjét. Aztán megfordult.

– Ilona, ezt a tükröd előtt próbáltad kitalálni, vagy a buszon ugrott be? – kérdezte, és a hangjában nem volt semmi hadiláz, csak egy langyos fáradtság.

– Ne játssz! Komolyan beszélek. A fiamnak más nő kell. Olyan, aki a tenyerén hordozza, nem aki egyedül iszik teát a konyhában, miközben ő túlórázik. Te nem passzolsz hozzá, és soha nem is passzoltál.

Eszter a kanapé sarkához lépett, és úgy állt meg mellette, mint aki éppen horgoláshoz készül, de a tű hiányzik. Ilona néni közben felmérte a szoba tartalmát: a nagymama régi pohárszékét, a kínai plazmatévét, a biedermeier utánzat dohányzóasztalt. Az ujjai meg-megrándultak, ahogy a tárgyak értékét latolgatta.

– Pénzed van – folytatta, ügyet sem vetve a másik feszengésére. – A nagyapád eladta a tanyát Hajdúszoboszló mellett, nektek adta a vételárat. Mindenki tudja. Segíthettél volna Zsófi lányomnak lakást venni, de a telefont sem vetted fel neki. Milyen feleség az ilyen, aki a saját családját nem húzza ki a bajból?

– Ilona, válasszuk szét a dolgokat. Én nem adtam pénzt Zsófinak, ez igaz. De a válás a fiaddal – az teljesen más. Ő most éppen a túrós csuszát próbálja összekeverni a madártejjel, és ehetetlen a végeredmény.

– Ne pimaszkodj! Önző, számító teremtés vagy. A fiam szenved melletted. Az utóbbi hónapok otthon egyetlen üvöltözés. Kivérezteted!

Eszter az ablakpárkányra támaszkodott, kinézett a szemközti ház falára, ahol a szomszéd néni muskátlijai piroslottak az erkélykorláton. Tudta, miről beszél az anyósa. A fia az elmúlt hónapokban valóban úgy járt haza, mintha minden sarokban személyesen neki tartoznának a jókedvével. Tegnap például azon pattogott, hogy miért nincs beágyazva a vendégágy, mintha bárki is használta volna azt.

– Ilona, a fiad az elmúlt három hónapban úgy viselkedik, mintha az én lélegzésem is személy szerint zavarná. Nem vérzem ki. Csak ugyanazon a négyzetméteren osztozom vele, és neki ettől görcsöl a gyomra.

– Mert nem az a nő vagy, akire szüksége van!

– És ki az? Te már castingot tartottál? Összegyűjtötted az önéletrajzokat? Esetleg a retikülödben lapul a jelöltek listája, egyenesen a munkaügyi központból?

Az anyós arca egy pillanatra uborkaszínűvé vált, ami ritkán fordult elő vele, mert általában a harag vörösbe borította. Felkapta a retikült a szekrényről, és úgy fordította Eszter felé, mint egy mikrofont, amelybe ítéletet fog mondani.

– Azt hiszed, ez vicc? Anya vagyok. Látom, hogy boldogtalan a fiú. Ha nem szereted – menj el. Add be a válást. Tedd meg életedben egyszer azt, ami helyes.

Eszter annyi év után megtanulta, hogy az anyósa nem a szavakkal, hanem a szünetekkel operál. Most is kitartotta a csöndet, mintha attól várná, hogy a másik összeomlik. De Eszter csak elindult a konyhába, ahol a repedt bögre még mindig a pulton állt.

– Itt hibát követtél el, Ilona – szólalt meg, és a hangja végre határozott lett, nem tűrte a tegnap teájának szagát sem. – Azt gondolod, hogy én nem szeretem a fiadat. De szeretem. A baj az, hogy ő az utóbbi időben saját magát nem bírja elviselni, és ezt rajtam csattogtatja le, mint egy rosszul beállított satut. Te meg ahelyett, hogy elbeszélgetnél vele, idejössz minket szétválasztani.

– Ne forgasd ki! Ő férfi, nehéz neki! Te meg a nagyapád pénzén ülsz, és a kisujjadat sem mozdítottad, hogy segíts!

– A nagyapám pénze az ő ajándéka nekem. Személyesen nekem. Nem Zsófinak. Nem neked. Nem a fiadnak. Nekem. És nem tartozom elszámolással arról, hogy mire teszem félre. De ha érdekel – a jövőbeli gyerekeink egyetemi tandíjára szánom. Az unokáidéra, egyébként.

Ilona néni torka megfeszült a nyakán, a gyöngyök megcsörrentek. Aztán újra tüdőt merített.

– Nincsenek gyerekeid! Nem is lesznek, ha ilyen maradsz! Egy ilyen házasságból semmi jó nem születhet!

Eszter ekkor hagyta abba a bögre kerülgetését. Megfordult, és egyenesen az anyós felé lépett, olyan közel, hogy az már a könyökével is érezte a hűtőszekrény jeges hidegét.

– Ilona, elmondom, mi történt, hogy ne kelljen kitalálnod. Múlt héten közöltem a fiaddal, hogy vagy szakít a szeretőjével és hazajön, vagy elválunk. Ő a válást választotta. Azóta várom, hogy valaki a családból elmondja neked az igazat, ahelyett hogy idejössz ultimátumot osztogatni nekem a saját házamban.

A szavak utat törtek a levegőben, mint egy váratlanul elengedett rugó. Az anyós szeme kikerekedett, a szája elnyílt, de egy ideig semmi nem jött ki rajta.

– Mit beszélsz itt össze?…

– Azt, hogy Almási Gábor, a te drága fiad, akihez egy jobb nő kell, két hete a Dobó utcai irodaházban kávézgat egy Pannika nevű ingatlanügynökkel. Az üzeneteikből kiderült, hogy már tavasszal közös albérletben gondolkodtak. Szóval nem én vagyok, aki rossz hozzá. Ő épített egy másik kapcsolatot, és neked erről semmit nem mondott. Vagy éppen ez volt a terved? Hogy kipenderítesz, és akkor Pannika fizeti a közös rezsit?

Ilona néni megkapaszkodott a cipőszekrényben, mintha az tartaná meg. Aztán a retikült saját maga elé kapta, de nem nyitotta ki, csak a zárral babrált.

– Hazudsz! A fiam nem tenné ezt velem…

– Veled? Ilona, veled ki törődik? A férjemmel van baj, aki a hátam mögött ígérget egy nőnek, aki szemmel láthatóan el akar adni neki egy lakást, aztán majd beköltözik. Szóval, ha válást követelsz, rendben. Beadom. De a válóperben benne lesz a bizonyíték is, és a nagyapám pénzéből ügyvédet fogadok, aki elintézi, hogy a fiad ne a közös vagyonból fizesse a szeretője albérleti díját.

A csönd, ami ezután lett, másmilyen volt, mint korábban. Nem azért, mert senki nem beszélt, hanem mert minden korábbi levegővétel hamissá vált. Az anyós arca előbb fehér volt, mint a meszelt fal, aztán hirtelen sárgába váltott, mint aki megemésztette a vereséget. De volt még benne egy utolsó próbálkozás.

– Akkor is… akkor is jobb lesz neki nélküled. Mert te soha nem illettél a családunkba. A nagyapád pénze a tiéd, de az ízlésed is a falusi szegénységet idézi. Egy ilyen élettől szabaduljon meg!

Eszter már nem mérgelődött. Valami megkönnyebbülésféle szaladt végig a gerince mentén, mintha végre felbontott volna egy régóta érlelt befőtt, és az még ehető.

– Ilona, most hazamész. És ha legközelebb látni akarod a fiadat, előbb nézz a tükörbe, és mondd azt: csalódtam a fiamban. Én nem voltam neki elegendő anya ahhoz, hogy tisztességre neveljem.

Eszter kinyitotta az ajtót, és a folyosói villany pislákoló fénye megvilágította a küszöböt. Ilona néni úgy lépett ki a lakásból, mint akit a huzat visz. Eszter becsukta az ajtót, és lenézett a repedt bögrére. Aztán kivette a telefonját, és begépelt egy rövid üzenetet a válóperes ügyvédjének: „Holnap kilencre megyek. Papírok készen. Viszek egy doboz szegedi őrölt paprikát.”

Amikor a konyhaablakon újra elzúgott a villamos, a muskátlik még mindig piroslottak a túloldalon, de a csönd már csönd volt.

Click to comment

Leave a Reply

Ваша e-mail адреса не оприлюднюватиметься. Обов’язкові поля позначені *

6 − два =

Також цікаво:

Storie di vita5 години ago

A 79 anni Franca vuole restare a casa sua. I suoi figli hanno già pensato a un’altra soluzione

«Abbiamo trovato una residenza per anziani molto bella, mamma. È a pochi chilometri da casa di Paolo. Ha un giardino,...

Storie di vita7 години ago

A 55 anni Elena tornò a credere nell’amore

«Dopotutto, Elena, alla tua età dovresti essere contenta che un uomo come me sia ancora disposto a frequentarti. Non tutte...

Storie di vita8 години ago

Se un giorno la vita dovesse sorprenderti con qualcosa di meraviglioso, non chiederti subito dove sia l’inganno

Se un giorno la vita dovesse sorprenderti con qualcosa di meraviglioso, non chiederti subito dove sia l’inganno. Forse, dopo tutto...

Storie di vita9 години ago

Scese a buttare la spazzatura e trovò quattro cuccioli in uno scatolone

«Ho trovato quattro cuccioli vicino ai cassonetti. Non so cosa fare», dissi a mio marito con la voce tremante. Lui...

EN9 години ago

The Seven Layers My Wife Never Talked About

My name's Daniel Ortiz, I'm forty-one, and I own a small auto body shop off Route 9 outside Trenton, New...

EN11 години ago

The Boy Who Brought a Dead Man’s Farm Back to Life

"Sir, you lost your son. I lost both my parents. Let me work your land, and maybe neither one of...

EN12 години ago

Troublesome Creek, Forty-Six Acres, Eleven Years Later

Andrew Dalton came home from Kuwait in March of 1991 with a chunk of shrapnel still working its way out...

EN12 години ago

House on Linden Court, Four and a Half Acres, and a Manila Folder

Barb dumped the potatoes from the mesh bag onto the counter and that's when she noticed the strange boots in...

ВСІ ПРАВА НА МАТЕРІАЛИ РОЗМІЩЕНІ НА САЙТІ ІЗ ПОСИЛАННЯМ НА ЗОВНІШНІ ДЖЕРЕЛА НАЛЕЖАТЬ ЇХНІМ АВТОРАМ.