Connect with us

HU

Szerethetünk-e még egy gyönyörű dallamot, ha tudjuk, hogy az énekes szíve nem tiszta?

Published

on

Szerethetünk-e még egy gyönyörű dallamot, ha tudjuk, hogy az énekes szíve nem tiszta? Elválasztható-e a művészet varázsa attól az embertől, aki létrehozta?

Sokan kerülünk szembe ezzel a nehéz belső vívódással. Ott ülünk a fotelben, hallgatunk egy dalt, ami évekig a támaszunk volt a bajban, vagy nézünk egy filmet, ami mindig megmosolyogtatott… aztán jön egy hír. Egy sötét folt az előadó múltjából, egy méltatlan tett vagy egy olyan viselkedés, ami szöges ellentétben áll azzal a jósággal, amit a művészetéből kiéreztünk.

Ilyenkor a szívünk hirtelen megfagy. Vajon bűnrészessé válunk azzal, ha továbbra is tapsolunk? Vagy a művészet már nem az övé, hanem a miénk, mióta beengedtük a lelkünkbe?

Vannak, akik azt mondják: a tehetség nem ad felmentést az emberség alól. Ha valaki visszaél a hatalmával vagy fájdalmat okoz másoknak, a támogatásunkkal – legyen az egy megvett jegy vagy egy kattintás – akarva-akaratlanul is erőt adunk neki. Úgy érezhetjük, hogy a tisztességünk többet ér, mint bármilyen fülbemászó refrén.

Másfelől viszont a művészet néha nagyobb, mint maga az ember. Egy festmény, egy regény vagy egy koncert egy önálló fénysugár, ami vigaszt nyújtott nekünk a magányos estéken. Ha minden hibás embert kitörölnénk a kultúránkból, a múzeumaink és a könyvtáraink talán félig üresek lennének. Hiszen mindannyian esendőek vagyunk, még ha a hírességek botlásai nagyobbat is szólnak.

Talán a válasz valahol ott rejlik, ahol a saját belső békénk kezdődik.

Ha egy alkotás már nem örömet, hanem keserűséget és csalódást okoz, akkor el kell engednünk. De ha a mű képes volt minket jobb emberré tenni, akkor az a fény már a miénk, és nem veheti el tőlünk az sem, aki elindította.

Zárjuk le ezt a kérdést azzal, hogy a legfontosabb “műalkotás” mindig a saját életünk és a karaktereink maradnak. Maradjunk hűek az értékeinkhez, de ne felejtsük el: a szépség néha a legváratlanabb, olykor tövises helyeken is kivirágzik. ✨

Ti mit gondoltok erről a nehéz kérdésről? Képesek vagytok elválasztani az alkotót a művétől, vagy ha csalódtok az emberben, a művészete is elveszíti az értékét? Írjátok meg a véleményeteket kommentben! ❤️

Click to comment

Leave a Reply

Ваша e-mail адреса не оприлюднюватиметься. Обов’язкові поля позначені *

3 × 4 =

Також цікаво:

CZ25 хвилин ago

Tajemství za koupelnovými dveřmi na Vinohradech

Poprvé jsem si to všimla, když naše sedmiletá Anička přestala navazovat oční kontakt, kdykoli se s Petrem vrátili z večerní...

CZ36 хвилин ago

Vánoční večeře, kterou má dcera nechtěla vařit

Jmenuji se Jarmila a je mi sedmdesát jedna let. Žiju v Olomouci, v témže cihlovém domku na Hodolanech, kde jsem...

CZ41 хвилина ago

Dvě ruce, které jsem se bála pochopit

Pokaždé, když jsem otevřela dveře tátova pokoje, zahlédla jsem ty samé prsty mizející pod dekou — a pak jsem jednoho...

CZ54 хвилини ago

Manžel pod cizí jménou v mobilu

Petra zahlédla jeho auto před domem kolegyně a nespustila jedinou slzu. Co udělala potom, bylo mnohem horší pro něj i...

CZ55 хвилин ago

Dveře, za kterými se rozhodlo o dvou životech

Jmenuju se Petra Hrubá, dvacet šest let pracuju jako noční vrátná v jednom z panelových domů na Jižním Městě v...

HE3 години ago

המזל”ט של בן אדר

ים התיכון היה אפור בשקיעה כשרונית כהן יצאה מהמונית ליד מלון דיוויד אינטרקונטיננטל בתל אביב, והבטיחה לעצמה שהערב הזה יחתום...

CZ5 години ago

Dva roky do penze – a zlatý retrívr, co nejde od hrobu

Jana Veselá stála v kuchyni jejich řadovky v Ostravě-Porubě a krájela papriku na večeři, když Zdeněk přišel s novinou, která...

CZ5 години ago

Pán Dvořák a křídy, které rozdělily dům

Svítání na Žarošické bylo šedé a vlhké, a první věc, kterou jsem to ráno ucítil, nebyla vůně kávy, ale podrážka...